Sokan azt gondoljuk, hogy minél inkább óvjuk magunkat az esetleges csalódásoktól és újabb sebektől, annál kisebb az esélye, hogy valaki megbánt minket. Ráadásul minél többször sérült már az ember, minél több bántódás érte az életében, annál nehezebb bízni benne, hogy létezik az az ember, akire mindig is vártunk!
Sokunk tapasztalatból tudja, hogy milyen fájdalmas is az, amikor véget ér egy kapcsolat. Ilyenkor úgy érezzük, hogy egész egyszerűen megszakad a szívünk és belehalunk a fájdalomba. A csalódás pedig sokszor törvényszerű, hiszen szinte mindannyian régi sebekkel vágunk bele egy párkapcsolatba és természetesen újabb sebeket is szerzünk. Ez az újrasebződés azonban az élet természetes része, hiszen nem kaphatunk meg mindent az életben. A sebeink és a veszteségeink az életünk természetes velejárói, hiszen „Az életet nem lehet megúszni!”.
Tapasztalatból tudom azonban, hogy elhatározás ide vagy oda, nem is olyan könnyű vállalni a saját sebezhetőségünket. Korábban én is nagyon tartottam attól, hogy ismét összetörik a szívemet. Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy mindaz amitől félek, teremti meg azt, hogy egyedül legyek. Iszonyatosan szégyelltem, hogy miközben egy társkereső irodát vezettem, én magam is szenvedtem és féltettem magam a csalódástól! Az eszembe sem jutott, hogy ha felvállalom a sebeimet, talán csak még hitelesebb leszek és még inkább tudok segíteni azoknak, akik óvják magukat a szerelemtől és emiatt nem talál rájuk az Igazi. Ma már nem féltem a szívemet az esetleges újabb sebektől, inkább szeretek! És pontosan ebben segítem a hozzám fordulókat is, hogy el tudják engedni a félelmeiket és ne féljenek sebezhetővé válni.
Hogyan tudod ezt megtenni? Először is engedd meg magadnak, hogy szeretve légy önmagad által, ezzel ugyanis kialakítasz egy teret más embereknek, hogy ők is szerethessenek téged. Persze nem önimádatra gondolok, hanem arra, hogy ha igazán szereted önmagad, akkor szereted azt, aki valójában vagy, a hibáiddal és az esendőségeddel együtt. Márpedig ha azt gondolod, hogy tökéletesnek kell lenned, bizony nem szereted önmagad.
A tökéletesség mindig távol tartja a szerelmet, hiszen az emberek éppen a sebezhetőségünk miatt szeretnek bennünket! Attól leszel vonzó a másik szemében, ha látja az esendőségedet és valóban önmagadat mered adni minden helyzetben. Tudom, hogy elsőre ez ijesztően hangzik, de hidd el, hogy hosszú távon csodálatos játszmák és önmagad megjátszása nélkül létezni!
Ha megengeded magadnak, hogy sebezhető légy, nem arra vársz, hogy a másik mutassa ki feléd, hogy mit érez. A szerelemben nem lehet mindig a biztonságra törekedni, hiszen a szerelemben nem létezik semmiféle a garancia. A garancia Te magad vagy! Ne várj arra, hogy mások mutassák meg igazi arcukat, kezdd el Te megmutatni, hogy milyen vagy! Ne keress folyton kifogásokat, nem kell megóvnod magad az esetleges sebektől! Engedd el inkább az elvárásaidat, kerülj közelebb magadhoz, szeresd önmagad és legyél Te az Igazi valakinek!
Ha Te is szeretnéd jobban megismerni önmagad és ezáltal közelebb kerülni az Igazihoz, csatlakozz a hamarosan induló Találd meg az Igazit kurzushoz! ‹‹‹