Nagyon gyakori, hogy egyik kapcsolatból bukdácsolnak a másikba. Különböző emberek, hosszú-hosszú, magasságok, mélypontok, mégis van a kapcsolatokban valami közös…. Lehetnek nagyon-nagyon jó pillanatok együtt, kedvesség, ölelés, de egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ismét boldogtalanok vagyunk… Lehet, hogy nem akarunk ezzel szembenézni, lehet, hogy a homokba dugjuk a fejünket. Lehet, hogy egyszerűen tudomást sem veszünk arról, hogy bizony nem minden kerek…
Az egyik legkedvesebb kliensem is hosszú ideje él egy párkapcsolatban. Észre sem vette, hogy nem boldog. Minden energiáját kislányuknak szentelte és persze annak, hogy a férjét elfogadja úgy, ahogy van. Mindent elnézett. Még azt is, amit nem kellett volna…. Meg is lett az ereménye, hiszen az elfojtások gyakran utat törnek maguknak… Ő beteg lett. Komoly beteg. Soha nem fog meggyógyulni, egész életében vigyáznia kell. Ez az ára a hallgatásnak. Ő is így gondolja…
Na de mi lehet egy ilyen választás mögött?
Hiszen nem azokat az embereket keressük, akikkel boldogok lehetünk, hanem azokat, akik ismerősek nekünk. Ismerősen boldogtalanokat keresünk!
Persze nem mindenki! Van, akinek nagyon jól működik a párkapcsolata. Én azonban inkább azokkal találkozom, akiknek ez nem igazán megy.
De miért keressük a boldogtalanságot? Hát mert ezt szoktuk meg. Félve, de leírom, mert így nőttünk fel. Ezt láttuk otthon… Ezt visszük tovább. Ez a párkapcsolati mintánk. A párkapcsolati minta mögött általában van egy kötődési minta is. Azt mondják, hazánk lakosságának 30%-a biztonságos kötődésű. Kérdem én, hol van ez a 30%?
Hiszen eddig 2 millió ember kereste párját az interneten. Vajon ők biztonságos kötődésűek? Kétlem, inkább nem….De vajon, hogyan lehet megváltoztatni, azt, hogy ne csak a boldogtalanságban éljünk? Ne az ismétlődjön? Mi kell ehhez?
Természetesen önismerettel. Nincs más út.
Ahhoz, hogy felemelkedj a mélyből, muszáj megélned a mélységet, muszáj megdolgoznod azt, hogy szabad legyél.
Hidd el, mindenkinek vannak nehézségei, nekem is volt már egy tucat. Többször a padlóra kerültem. De mindig felálltam. Soha nem adtam fel. Nem adom fel azt, hogy fejlődjek egy nehézség által. Ezt nagyon szeretem magamban. Hogy akármilyen nehézségem van csak vezet, hogy felálljak és több legyek általa.
Így döntöttem el, hogy meghaladom a párkapcsolati mintámat is. Ehhez végig mentem egy csodálatos belső utazáson, 49 napon át. Felébredtem, mint Buddha a bódhifa alatt.
Szívesen segítek Neked abban, hogy Te is felébredj! Ismerd meg, mi segít abban, hogy Te is felébredj! Kattints ide: ‹‹‹‹‹‹