Tanácsadói munkám során nagyon gyakran találkozom olyan nőkkel, akik túlságosan rajonganak egy férfiért. Ez nem azt jelenti, hogy túl sok férfit szeret. Egy férfi lesz a szenvedélyes szerelem tárgya,  túl gyorsan esik szerelembe, de egyszerre csak egybe bolondul bele.  Legalább is azt hiszi, hogy a megszállottsága szerelem. Az ilyen típusú nőkre jellemző, hogy valamilyen méltatlan helyzetből igyekeznek valami jót kihozni.  A férfi rabjává válik és  ezt az örült rögeszmét téveszti össze a szerelemmel.

Hagyja, hogy ez a viszony uralja a lelkét, jórészt ez határozza meg a viselkedését. Érzi, hogy a kapcsolat nem megfelelő a számára, nem biztosítja a vágyott kielégülést, de nem tud tőle megszabadulni. Ilyenkor a megszállottság mértékét a szenvedés mértékével mérjük. Nem tudják önmagukat megvédeni, nem épült ki a saját védelmi rendszerük és minden igyekezetüket arra fordítják, hogy a másik viselkedését megváltoztassák pozitív irányba. Kétségbeesetten igyekeznek párjuk kedvébe járni, kényszeres megfelelés és önmaguk igényeinek, szükségleteinek teljes elhanyagolása jellemzi őket.

Minden egyes elmulasztott randevú, minden elmaradt telefonhívás súlyos csapást mér az önbecsülésükre. A kapcsolat kudarcáért teljes felelősséget vállalnak. Legtöbbször önmagukat hibáztatják.

 

Gyere el a Hogyan legyek minden férfi álma? című előadásomra! 

A túlságosan szerető nőket nem a szeretet vezeti, hiszen a szeretet nem egyenlő a szenvedéssel, hanem a félelem. Félnek attól, hogy egyedül maradnak és mindent megtesznek, hogy elkerüljék a bennük lévő fájdalommal való találkozást. Nehezen ismerik fel, hogy nem férfire, hanem gyógyulásra van szükségük, hiszen olyan családban nőttek fel, ahol nem kapták meg azt  a fajta  gyengédséget, törődést és figyelmet,  amitől érzelmileg stabil felnőtté válhattak volna. Olyan szülők nevelték fel, akik nem viszonozták az érzelmeiket és felnőtt korban szeretnék ezt a „csatát „megnyerni és pótolni a gyermekkori hiányokat. Viszont ezt a hiányt egy teljesen alkalmatlan férfitól remélik. A kielégítetlen vágyukat megpróbálják úgy kiélni, hogy másokról gondoskodnak, különösen olyan férfiakról, akik látszólag rászorulnak erre.

Eltökélten hiszik, hogy a szerelmük erejével megmenthetik imádatuk tárgyát és a szex az egyik legfontosabb eszköz arra, hogy egészségessé tegyék és  “szeressék” őt.  Minden együttlét magába sűríti a megváltoztatásra összpontosított energiájukat.

Minden  érintés, minden csók, arra szolgál, hogy megértessék vele, milyen különleges és értékes személyiség, mennyire csodálják és rajonganak érte.  Biztosak abban, hogy amint meggyőzik őt  a szerelmükről, abban a pillanatban átváltozik igazi önmagává, és megtestesíti mindazt, amit akarnak tőle, amire szükségük van.  A szexbe rengeteg energiát ölnek. Azt szeretnék,  ha csodálatos lenne. Bármilyen is a fogadtatás még jobban igyekeznek, hogy odaadóbbak, és még meggyőzőbbek legyenek.

A boldogtalan kapcsolatokban  azt gondolnánk, hogy kevesebb a szex, de ez nem biztos, hogy így van a rögeszmésen szerető nőknél, hiszen a pillanatnyi gyönyör megszabadítja őket a  testi-lelki feszültségeiktől. Legalábbis átmenetileg. Egy boldogtalan, nem megfelelő partnerrel folytatott viszonyban előfordulhat, hogy a szeretkezés a kapcsolat egyetlen örömforrása, az egyetlen út, amely a másikhoz vezet.

A szex okozta megkönnyebbülés egyenesen arányos lehet azzal a feszültséggel, amely megelőzte a szeretkezést. Ez érthető, hiszen sok szerelmespár tapasztalja függetlenül attól, hogy egészséges vagy sem a viszonyuk, hogy különösen jó együtt lenni egy veszekedés után. A konfliktus után két dolog szítja fel a szenvedélyt: az egyik a már említett megkönnyebbülés, a másik az a tény, hogy ilyenkor a “csata” után, nagy az igyekezet és bizonyítani kell, hogy a kapcsolat működik és meg kell erősíteni a meggyengült, megtépázott köteléket. Az, hogy nézeteltérés után a partner különösen élvezetesnek találja az együttlétet, a teljes kapcsolat igazolását, megerősítését jelentheti a számukra: “ Látom,hogy milyen közel állunk egymáshoz, mennyire tudjuk szeretni egymást, mennyi örömet okozunk egymásnak. Valóban összetartozunk.”

A nagy kielégülést okozó fizikai együttlétnek megvan az ereje, hogy mély kötődést hozzon létre két ember között. A megszállottan szerető nőkre különösen igaz, hogy a férfival vívott harc hevessége felforrósítja a szeretkezés hevességét, és így a férfihoz való kötődés is szilárdulni fog.

Viszont, ha nincs a kapcsolatban feszültség, nem lesz a szexben sem totális kéj, mámor, vonzalom. Ilyenkor azt mondják unalmas! A számukra  az ismerős  “viharos” érzelmek után az ilyen, unalmasnak tetsző viszony csak megerősíti a bennük a hitet, hogy az “igazi” szerelemtől elválaszthatatlan a feszültség, a  harc, és a szívfájdalom és persze a dráma.

Az ilyen típusú nőknek elsősorban gyógyulásra van szükségük és nem megszállott szerelemre és egy olyan viselkedésre, amelytől az egészséges férfiak nem futnak el.

 

Gyere el a Hogyan legyél minden férfi álma? című előadásomra és elmondom hogyan éred el, hogy beléd zúgjon és örökkön-örökké Veled akarjon élni! Katt ide >>>

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük