Azért imádom az alfa-hímeket, mert annyira vonzóak!”– mondta Bea az egyik tanácsadáson. „Szeretem azokat a férfiakat, akik „igazi” férfinak tartják magukat.” folytatta.

De mit vár egy ilyen férfitól? Ha ennek a férfinak a  legfőbb jellemvonása a férfiassága, akkor valószínűleg egy lesz a sok macsó pasi közül.” – kérdeztem tőle.

„Tudom, tudom! De hát olyan sármos, magas és baromi jó vele a szex”” – válaszolta Bea.

Na ennyit Bea komoly kapcsolatról való vágyakozásáról, gondoltam magamban. Ha egy nő komoly kapcsolatra vágyik vajon miért elégszik meg annyival, hogy cuki és jó vele az ágyban? Na és persze jó magas is, mert hát a cipőnk! 🙂

Bea egy komoly multi cég vezetője, szenvedélyes, határozott, erős és magabiztos nő a munkájában. A magánéletében kevésbe az. Nagyon jól tud embereket irányítani, pénzt keresni, de a férfiakkal elég sok baja volt ezidáig. Míg a munkahelyén habzsolja a sikereket, maximalista és nagyon önálló, addig a férfiakat nem igazán  tudja  közel engedni magához és nem tud sebezhetővé válni, mert fél a csalódástól. Bea olyan férfikat választ, akik félnek az intimitástól, így nem kell magához közel engednie őket.

„Olyan férfira lenne szükségem, aki nem túl erős, aki nem lehengerlő, hanem gyengéd. Nem baj, ha nem cégvezető, de szeresse a munkáját és legyen képes önálló döntéseket hozni.” – ismerte be. Bea egy tipikus béta-pasit fogalmazott meg. Azt a férfit, aki megbízható, rendes, gyengéd és kedves. Az a férfi, aki nem mások átgázolása árán szerez hatalmat, hanem szorgalmasan dolgozik. Az a férfi, aki majd a férje lehetne, akit majd szeretne megtartani. Aki majd tiszteli őt,  a képességeit és az  ambícióját.  Viszont mégis gyakran az alfa-hímek ágyában találja magát.

 

Gyere el a Hogyan legyél minden férfi álma? című előadásomra! 

Bea is beleesett abba a csapdába, amibe a legtöbb női kliensem esik. A világot fekete-fehérnek látják. Ennek megfelelően a férfi vagy agresszív, felelőtlen és szexi, vagy pedig érző lélek, felelősségteljes és pancser az ágyban. Ezeket a tipikus „jó fiúkat” a nők leginkább unalmasnak ítélik meg. A” jó fiú” törődő, de nem túl érdekes. Ahelyett, hogy az adott személyiséget egységben szemlélnék, a nők többsége két típusba sorolja a férfiakat: vagy „rossz fiú” , aki izgalmas vagy  „jó fiú”, de az pedig unalmas. Ez  megnehezíti a párválasztást.

A típusba sorolás tudattalan stratégia, ami segít megbirkózni a belső konfliktusokkal. Sok nő őrlődik az erős szexuális késztetése és az érzelmei között. Mivel az ellentét feloldhatatlanná válik, a nők vagy az egyik, vagy a másik csoportba tartozónak képzelik magukat. Ennek értelmében egy kapcsolat vagy csak érzelmekről vagy kizárólag a szexről szól. Nem tűnik jó felosztásnak és az nem is igaz!

Az erős, sikeres, határozott nőkre vagyis az alfa-nőkre még az is jellemző, hogy munkahelyükön irányítanak, de az ágyban nem igazán kezdeményeznek. Nekünk nőknek azt tanították, hogy szexuálisan legyünk visszafogottak, és engedjük a férfiakat férfiasan viselkedni az ágyban. Így sokszor nagyon visszafogottak e téren, és az alfa-férfi az alfa-nőt „nőietlennek” ítéli meg vezetői képességei  miatt,  és mert szégyellik kinyilvánítani az igényeiket. Nem meglepő, hogy az erős nők szeretnék átadni az irányítást az ágyban! Legtöbb nőnek legyen akár erős vagy inkább alkalmazkodó, fejükben szerepel egy kép ahogyan az agresszív férfi leteperi és eksztázisba juttatja őket.

Ha találkoznak egy rendes, megbízható férfival gyakran vívódnak. Vajon Ő lesz az igazi? Vajon képes lesz az érzelmi biztonság mellett megadni az izgalmat, a vad éjszakákat vagy mostantól unalmas (szexuális) életünk lesz?

Beát is ezek a kérdések marcangolják, amióta találkozott Norberttel. Norbert megbízható, rendes férfi. Nem kifejezetten vezető típus, de van egy kis vállalkozása, amit szorgalmasan vezet. Az együtt töltött idő kellemes, jókat beszélgetnek, nevetnek. Viszont a kémia ahogyan Bea mondja, nem túl erős közöttük. Vagyis a részéről. Norbert nem alfa-hím, ezért gyengéden szeretgeti őt és még egyszer sem tépte le Bea ruháját. Bea pedig titkolja a legbensőbb vágyait. Dühös amiért Norbert nem olvas a gondolatai között. ” Nem akarom megmondani,  hogy mit tegyen!” mondta mérgesen. Arra vágyom, hogy leteperjen magától.”

Gyakran a nők a szexuális konfliktusukat arra használják fel, hogy lecsendesítsék lelkiismeretüket, amely túlzott férfiassággal vádolja őket. Munkában önérvényesít, az ágyban pedig azt szeretné, hogy „birtokba vegyék”. Képzeletben a férfi ledönti a őt az ágyra vagy a konyhapultnak támasztja, letépi róla a ruhát- számára mindez hozzájárul ahhoz, hogy igazi nőnek érezze magát. Bea is ilyen. Az élet egyéb területén független nő az ágyban a „leigázott” szerepét akarja játszani.

„Ebben nincs semmi rossz, ha elmondja a párjának miről is fantáziál! Ha azt akarja, hogy a magáévá tegye, mondja el neki! Nem várhatja el, hogy kitalálja a gondolatait, hogy kitalálja mire van szüksége.” – mondtam neki.

Számtalan független nő hozza összefüggésbe a nyers szexualitást a férfierővel. A kislányos bájjal  a férfiasságunk tagadjuk meg, a férfi pedig tudat alatt semlegesítik a nők a hatalmát. Ha nők nem nem vállalják fel a vágyaikat elmennek egy nagyszerű ” jó fiú” mellett, akiből igazi társ lehetne. Lehet, hogy egy kissé gátlásos az ágyban vagy éppenséggel a gyengéd szexet részesíti előnyben a „vaddal” szemben. Ha arra vársz, hogy  egy rendes pasi – akit te unalmasnak tartasz – leteperjen,  csalódott leszel. Inkább oszd meg vele a vágyaid és megtalálod az utat egy olyan kapcsolatba, amelyre mindig is vágytál!

Gyere el a Hogyan legyél minden férfi álma? című előadásomra és elmondom hogyan éred el, hogy beléd zúgjon és örökkön-örökké Veled akarjon élni! Katt ide >>>

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük