Nagyon gyakori, hogy ismétlődik az életünk. Időről-időre hasonló helyzetekben találjuk magunkat. Hasonlóan kellemetlen helyzetekben. Különböző emberek, magasságok, mélypontok, mégis van a kapcsolatokban valami közös…. Lehetnek nagyon-nagyon jó pillanatok együtt, nevetés, ölelés, de egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ismét boldogtalanok vagyunk… Van, hogy ráébredünk arra, hogy ismét ugyanabba a folyóba léptünk, de van olyan is, hogy nem is vesszük észre, hogy ugyanazt a virágot szagoljuk.
Sokszor kérdezik tőlem: ” Timi, miért ismét egy olyan embert választottam, aki mellett nem lehetek boldog?”
„Honnan ismerős ez Neked?”- szoktam kérdezni.
Honnan jön az, hogy hasonló embereket vonzunk, olyan embereket, akik mellett garantáltan nem leszünk boldogok? Nem az lenne a logikus, hogy olyan emberekhez vonzódjunk, akik mellett megnyugodhatunk, akik mellett egy kiegyensúlyozott élet vár bennünket? ez lenne a logikus, igaz? Mégis van valami a háttérben, ami sok embertől távol tartja a „jobb életet”.
Tudattalanul nem azokat az embereket keressük, akikkel boldogok lehetünk, hanem azokat, akik ismerősek nekünk. Az Ismerős boldogtalanságot keressük!
Gyere el a Gyermekkorunk hatása a párkapcsolatunkra? című előadásomra!
Tibor egy olyan családban nőtt fel, ahol a nevetés ritka jelenség volt. Apja egy nagyon erős jellem. Anyukája szelíd és odaadó. Apja hangulatingadozásait, kitöréseit csakis egy nagyon alkalmazkodó nő tudta tolerálni. Anyukája mindig tudta, hogy mikor mit kell mondani, amivel megóvta az egész család nyugalmát. Így mindenki szinte lábújjhegyen járt otthon. Mindenki az apa kegyeit leste. Először a feleség, utána már a gyerekek is. Az, hogy Tibor mire vágyik nem igazán számított. Nem kapott apai elismerést, bátorítást. Így Tibor azt a következtetést vonta le, hogy ő bármit tesz az nem elég jó. Igazából soha nem fog megfelelni az apjának, ezt a hiedelemét átvitte a z emberi kapcsolataira is. Egy olyan nőt vett el feleségül, aki ugyanolyan erős jellem volt, mint az apja. Tibor pedig az anyukájával azonosulva a végletekig alkalmazkodott. A házasságában ugyanazt tapasztalta, mint a gyerekkorában: nem számítok, soha nem fogok megfelelni. Bármit csinált az nem volt elég jó. 11 év pokol után vált el.
Tibor két év után ismét nekivágott a társkeresésnek. 2-3 rövidebb kapcsolat után jött a következő szerelem, ami egy rövidebb változata volt a házasságának. Tibor ugyanolyan nőbe lett szerelmes, mint a volt felesége, aki egyébként döbbenetesen hasonlított az apjára. Vagyis bizonyos személyiségjegyeire. A negatív jegyek szinte teljesen megegyeztek.
A mai agyi kutatások már bizonyítják, hogy a gyermekkorunkban megtapasztaltak egy sémába ékelődnek az agyunk legprimitívebb részébe, az agytörzsbe. Az agyunk ezen része pedig kegyetlenül szeretné meggyógyítani azt, ami egykor elromlott bennünk. Ezért tudattalanul olyan embereket keresünk, akikkel megismételhetjük a gyerekkorunk bizonyos mozzanatait. Így nem véltelen az, hogy a boldogtalanságot keressük. Gyógyulni szeretnénk. Mindannyian.
